Készenlét Zrt. - Elnök üzenete

Elnök üzenete
Elnök üzenete

Tisztelt Partnerünk!

A Készenlét Zrt. egy maroknyi csapattal indult 1990-ben. Tulajdonosai tisztán magyar, természetes személyek voltak, s tulajdonosaikba mai napig nem történt változás. 32 év alatt nagy utat tettünk meg csakis úgy, mint a mezőgazdaság maga.

 

Folyamatos portfólió bővítés során ma már a mezőgazdaság minden erő-és munkagépét valamint az állattenyésztés számára istállótechnológiát, illetve a telepeket kiszolgáló gépeket forgalmazzuk.

Foglalkozunk megújuló energiával valamint borászati technológiával is, amely az agrárium speciális területei.

 

Szervezetünket folyamatosan fejlesztjük, országos lefedettséggel eljutunk a gazdálkodókhoz kiszolgálva azok igényeit, melynek egyik sarokköve a 2022-ben indult beruházásaink és amelynek köszönhetően 2023-ban már 3 telephelyről látjuk el tevékenységünket, ideértve nemcsak az értékesítést, de a folyamatos alkatrész biztosítást és a megfelelő szervizhátteret mobil szervizes kollégákkal és saját műhelykapacitással.

A mezőgazdaság jövőjét illetően a precíziós technológiák elterjesztésére helyezzük a hangsúlyt és a hármas egység teljes kiépítését tűztük ki célul úgy az agrotechnológiával a műszaki megoldásokkal valamint az informatikai háttér biztosításával.
A fentiekre való tekintettel rendelkezünk úgy a különleges, ezeket biztosító technológiákkal, műszaki megoldásokkal mint az ezekhez szükséges humán erőforrással.

 

Kedves Gazdák!
A magyar mezőgazdaság rendkívül jó adottságokkal és klimatikus tényezőkkel rendelkezik, de nem elég csak az alap dolgokat biztosítani, szükséges a jövőbe tekinteni, és olyan megoldásokat kell alkalmazni, hogy versenyképessé és fenntarthatóvá tudjuk tenni az agrárium egészét.

A jövő érdekében mindig egy lépéssel előbbre!

Farkas Károly
igazgatóság elnöke

Kérdése van?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Üzenetet írok
x

Üzenetküldés