Zöldtrágyázás APV gépekkel
Mindazoknak fontos és javasolt, akik költséghatékonnyá akarják tenni a talajerőgazdálkodást!
Minden növénytermesztő gazda pontosan ismeri a szerves trágyák jótékony hatását, a földre és növényekre vonatkoztatva egyaránt. A több lábon álló háztáji gazdaságokban is az állattartás ez irányú melléktermékét jól hasznosították a földeken. Az állattenyésztés csökkenése magával hozta szerves trágyázott területek csökkenését is. A szerepét nagyban átvette a műtrágya mint talajerő visszapótlás lehetősége.

APV elektromos zöldtrágyaszóró APV vezérlőmodul
A jótékony hatás azonban nincs mellékhatások nélkül, mely a talajszerkezet, romlását, vízháztartás, bakteriális folyamatok átalakulását elsavanyosodást, stb. eredményez. A lecsökkentett szerves trágya pótlására több alternatív lehetőség kínálkozik. Az egyik- a képződött betakarítási szármaradványok teljes tömegének talajba történő bedolgozása, kiegészítve cellulóz bontókkal, illetve zöldtrágya tudatos képzése és bedolgozása. Ma azt tapasztaljuk, hogy a zöldtrágyaképzés egyre népszerűbb a gazdálkodók körében. A kiváló talajtani hatásai mellett a gépipar fejlesztései eredményeként ma már elmondható, hogy a zöldtrágya előállítás alacsony ráfordításokkal biztosítható. Az egymenetes rendszerek, a Készenlét Zrt. által forgalmazott APV zöldtrágyaszórók pontos adagolással teremtik meg a költségtakarékos vetési feltételeket.
A csatolt APV vetőgép minden munkaeszközhöz, vagy traktor elejére, sőt akár platós kocsihoz és quadhoz mobilon csatlakoztatható. Fő- vagy másodvetésű növények pontos megválasztása a biomassza bedolgozása jelentősen növeli a talajok termőképességeit, mondanunk sem kell csökkentett adagú műtrágya kiszórás, a vegyszerek érvényesülése, tartamhatása jelentős költségmegtakarítást eredményez.

APV PS 150 M1 zöldtrágyaszóró APV pneumatikus vezérlőmodul
Könnyen kiszámolhatóvá válik az APV zöldtrágyaszórók egyszeri gépköltségének rövid megtérülése.
Az egyre népszerűbbé váló APV elektromos (40-105-200 literes tartálynagyság) és pneumatikus vetőegységei (150-250-500-800 literes tartálynagyság) könnyen alkalmassá tehetők nem csak zöldtrágya vetőmag kijuttatására, hanem nagyobb magvak szórt vagy soros vetésére is. Az érezhető gépértékesítési válság ellenére 2010-re az APV zöldtrágya szórók lettek a legnépszerűbbek, a legkeresettebbek.
Az elektromos APV modellek 1-24 méteres munkaszélesség között állíthatóak, míg a pneumatikus kivitelek típustól függően 8 vagy 16 kimenő csővel 1-7 méteres vagy 3-12 méteres munkaszélesség érhető el. A csövek végén terelőlap található, melynek segítségével a gép lefedi a két cső közötti távolságot.
A APV gépek gyors gépre adaptálás mellett az egyszerű kezelhetőség a pontos beállítások, a kabinból irányítható és ellenőrizhető tájékoztatók, visszajelzők egy korrekt monitorral kezelő személyzet által vezérelhető. Karbantartása, szervizigénye abszolút alacsony, kezelése könnyen elsajátítható.
Úgy gondoljuk, hogy az említett agrotechnikai feltételek miatt a modern gazdaságokban a zöldtrágyaszóró gépek – APV – nélkülözhetetlenné váltak.
Ne feledjük apáink bölcsességét: „ A trágya nem hazudik”.
Ide kattintva megtalálja az APV zöldtrágyaszórók típusválasztékát és leírását!
Készenlét Zrt.