Kaposvári Napok 2011

Jubileumi kaposvári Állattenyésztési Napok 2011. szeptember 16-18. között

Immár tradícionálisan idén is részt vesz cégünk a Kaposvári Állattenyésztési Napokon, ahol széles kínálattal vonultatjuk fel az állattartók számára kínált technológiai megoldásainkat, mobil gépeinket, a már az állattartók körében nagyon jól ismert Faresin etetőkocsikat és rakodógépeket, valamint "egybekötve a kellemest a hasznossal", az idén is lehetőséget biztosítunk helyszíni alkatrész vásárlásra.

Ebben az évben többféle szempontból is rendhagyó kiállítás rendezésére kerül sor, hiszen a házigazda Kaposvári Egyetem ebben az évben ünnepli 10 éves jubileumát és a hagyományos gazdász képzés is 50 éves múltra tekint vissza.
E két jeles évfordulót a szervezők döntése alapján a kiállítás keretein belül ünnepeljük meg. Így az V. Kaposvári Állattenyésztési Napok megnyitó ünnepsége egyben a Jubileumi Kaposvári Egyetemi Napok kezdete is lesz.

A jubileumi ünnepség szerves része a Kaposvári Állattenyésztési Napoknak, amely ezúttal a Kaposvári Egyetem Állattudományi karának és Tangazdaságának munkáját kiemelt fontossággal mutatja be.

Jubileumi Kaposvári Egyetemi Napok és az V. Kaposvári Állattenyésztési Napok reméljük ebben az évben is nagy érdeklődésre tart számot, hiszen méltán reprezentálja az elméleti és gyakorlati oktatás szerves kapcsolatát.

Jöjjön el, látogassa meg standunkat, a szervezők által biztosított színes programokhoz pedig jó szórakozást kívánunk!

2010. évi standunk

Vissza a kategóriába

Navigáció:

Hírek:

Webshop:

Termékek: